Arany László
A Vak Király
Tartalomjegyzék
6. oldal / 8
Beszegődött hát a királyfi szakácsnak, mindjárt is bement a konyhába;
hanem a másik szakács egész délelőtt lármázott rá, mert minden ételt
elrontott. Következett az ebéd ideje, a régi szakács sehogy se akarta
megengedni a királyfinak, hogy az ételt ő vigye be, de az addig könyörgött
neki, míg utoljára mégis ráállott. Amint hát vitte volna be a királyfi a
levest, az ajtónál szánt-szándékkal megbotlott, elejtette a tálat, hogy
összetört. A királykisasszonynak már akkor megtetszett a szép legény,
mikor belépett, mikor meg a tálat elejtette, mindjárt gondolta, hogy
aligha igazi szakács ez, mert akkor nem lett volna ilyen ügyetlen, jobban
vigyázott volna; amint pedig szedte össze a cserepet, meglátta a
kisasszony az ujján az aranygyűrűt, mindjárt gondolta, hogy nem lehet más,
mint valami királyfi. Nem is hagyta abba a dolgot, hanem másnap nem ment
be ebédelni az apjához, a maga szobájába teríttetett két emberre; azután
behivatta az új szakácsot, ott mindjárt maga mellé ültette, kérdezte tőle,
hogy hol vette azt a szép gyűrűt? A királyfi elbeszélte, hogy ő nem
szakács, hanem egy gazdag király fia, meg mást is mindent, az egész élete
folyását, mindjárt beleszerettek egymásba halálosan. A kisasszony is
elbeszélte, hogy az ő kezét most egy igen-igen gazdag király kérte meg, de
neki nincs kedve hozzá menni, mert már olyan öreg, hogy a hamut is mamunak
mondja, hanem ez az apjának mind nem használ, erőlteti, hogy menjen
hozzá:
Most hát szívem szép szerelme, te az enyém, én a tied, nincs mást mit
tenni, hanem az éjjel szökjünk meg, majd a te apád országában
megesküdhetünk."
Kapott a királyfi két kézzel a tanácson, mindjárt elhatározták, hogy még
azon az éjszakán, majd ha mindenki lenyugszik a királyi udvarban,
megszöknek, reggelre pedig, ha lehet, túl teszik magukat a határon. Ezzel
kiment a királyfi a kisasszony szobájából, várta az éjfélt; csak akkor
jutott eszébe, hogy neki ezt a kisasszonyt a szomszéd királynak kell
vinni, hogy a lovat megkapja, mert ha azt meg nem kapja, az aranytollú
madár sem lesz az övé, anélkül pedig nem akart az apja szeme elébe menni.
Búsult ezen szörnyű módon, már azt is gondolta, hogy érte se megy a
kisasszonyért, de azután eszébe jutott, hogy akárhogy lesz, akármint lesz,
el kell lopni a kisasszonyt, jobb hát ha most elszökteti, azután majd
tanácsot kérhet a rókától.
El is szöktette szerencsésen, kimentek a mezőre a királyfi inasához, ott,
míg az inas a lovakat nyergelte, a királyfi félre ment, elszakította az
ötödik szál szőrt is. Ott termett a róka: - Mi a baj felséges királyfi?
- Hát bizon most az, hogy nem tudom a királykisasszonytól váljak-e meg,
vagy madár nélkül menjek haza? mert így, meg így áll a dolog.
- Sose búsúljon azon a királyfi, majd elintézem én azt, most majd együtt
megyek felségeddel.
Mentek aztán együtt négyen: a királyfi, a szép királykisasszony az inas
meg a róka. Mikor ahhoz a városhoz értek, ahova a kisasszonyt kellett
volna vinni, a város végén a róka éppen olyan szép kisasszonnyá változott,
mint az igazi, úgyhogy a királyfi alig tudta megismerni őket, a
róka-kisasszony mondta az igazinak, hogy csak menjenek az inassal, nekik
most a királyfival egy kis dolguk van, hanem majd utánuk mennek. Ment
aztán a kisasszony tovább, a királyfi pedig a róka-kisasszonyt bevezette a
királyi palotába. A király amint meglátta őket, nyakába borult örömében a
királyfinak, összevissza csókolta. A királyfi aztán mondta neki, hogy a
kisasszony nagyon el van fáradva, mert egész éjjel mindig jöttek, adjon
neki külön szobát, hadd pihenje ki magát. Mikor ez megvolt, búcsút vettek
egymástól, a királyfi megkapta az ezüsthúsú, aranyszőrű lovat, a gyémánt
szerszámot, meg még ráadásul tíz köböl arany abrakot, azután ment az igazi
kisasszony után. A város végén utol is érte, aztán mentek együtt; amint
egy darabig mentek, hallott a királyfi valami dübörgést, hátranéz, hát
látja, hogy a róka szalad utánok.
- Hát te, hogy szabadultál meg?