Arany László
A Vak Király
Tartalomjegyzék
3. oldal / 8
Nagyon elszomorodott e beszéden a királyfi, elébb nem is akarta elhinni,
de az inas ugyséval is erősítette, gondolta hát magában, hogy most nem
tölti az időt, majd visszafelé övet hazahíja őket.
Mentek aztán tovább, beértek egy nagy erdőbe, ott az út egy helyen kétfelé
vált, egyik se tudta a járást, elkezdtek tanácskozni, hogy merre menjenek.
Amint ott tanácskoznak, egyszer mintha csak a föld alól bújt volna ki,
vagy az égből cseppent volna - ott termett egy szép nagy róka. A királyfi,
amint meglátta, nyúlt a nyila után, hogy majd meglövi, hát uramfia, tán
nem is hinnék kendtek, ha nem mondanám, megszólalt a róka emberi nyelven:
- No, felséges királyfi, eltévedtek, vagy min tanácskoznak?
- Hiszen nem tévedtünk éppen el - felelt neki a királyfi -, hanem
azt csakugyan nem tudjuk, hogy e közűi a két út közül melyik visz
a Veres-tengerhez. Hát miért kérded?
- Csak azért, mert én útba tudom igazítani a királyfit, tudom a járást
ezen a tájékon. De hát mért mennek a Veres-tengerhez? A királyfi
elbeszélte, hogy mi járatban vannak töviről hegyire; mikor aztán vége
szakadt a beszédjének, megszólalt a róka:
- Bizony nagy munka vár a királyfira, de nem is tudja elvégezni, hacsak
én nem adok tanácsot, azért hát lépjünk egyezségre: én segítem a királyfit
jó szóval mindenütt, ahol csak szükség lesz rá, ezért aztán mikor visszajövet
hozza a királyfi a sok aranyat, ezüstöt, drágaságot (mert tudom, hogy hoz),
mindenen, de mindenen az utolsó tűig megosztozik velem.
A királyfi egy kicsit gondolkozott, de azután gondolta, hogy minek neki
az arany-ezüst, csak a madár legyen meg, hát csak ráállott. Erre a róka
kihúzott a farka végéből hét szál szőrt odaadta a királyfinak:
- No, felséges királyfi, itt van hét szál szőr, ha jártában-keltében
akárhol, akármi baja akad, csak szakítson el egy szálat, én mindjárt ott
termek tanácsot adni.
Azután megmutatta a róka, hogy melyik út visz a Veres-tengerhez, jó utat
kivánt a királyfinak, s megint eltűnt éppen úgy, ahogy jött, mintha csak
a föld nyelte volna el.
Ment-mendegélt a királyfi az inasával, egyszer - nagy sokára - elértek a
Veres-tenger partjára. Amint a királyfi végignézett azon a roppant nagy
vízen, elborzadt belé, nem látta se szélét, se hosszát. "Oh, én
Uramistenem - gondolta magában hogy megyek én át ezen a nagy vízen, mikor
azt se tudom, melyik a szélessége?" Csak akkor jutott eszébe a róka,
mindjárt elszakított egy szál szőrt; alig hogy elszakította, mintha csak
a föld alól bújt volna ki, vagy az égből cseppent volna le, ott termett
a róka:
- Mi baja van, felséges királyfi, tán nem tud átmenni ezen a vízen?
- Bizony nem én, róka pajtás.