– Mi az, hogy utcagyerek?
– Akik mindig az utcán vannak…
– Ezek az udvaron vannak mindig.
– Ne szemtelenkedj, jó!
– Jó. Én is szeretnék utcagyerek lenni!
– Nem lehet! Megértetted?
– Meg. Lemehetek?
A Nénike nem is válaszolt többet, visszament a szobába, most olvasni fog biztosan. Kavics ott maradt a konyhaablakban, kedvetlenül kotorászott a mustáros pohárban, nem ízlett most a kedvenc eledel. Egyre csak a gyerekeket nézte. Az udvaron rohangáltak, ordítoztak lelkesen. Kavics is szeretett volna ordítozni, vagy legalábbis odakiáltani nekik egyet. De nem tudta a nevüket se pontosan, azt a három fiút ismerte csak jobban. Ezek mindig összetartanak, a kócos nagyfiú meg a két kisebb, azok testvérek. És hozzájuk tartozik még egy lány is, egy hosszú hajú. Nagyon szép lány, az biztos. De azért futballozni persze nem tud. Ez most külön szerencse. Mert a három fiú futballozni kezdett az udvar közepén, a lány meg kiállt közülük. Leült a ház mellé a kőpárkányra, éppen a konyhaablak alá.
Kavics ennek nagyon megörült, és rögtön kakukkolt is egy-kettőt. Nagyon szépen tudott kakukkolni, a hegyen mindig megcsodálták a lánypajtásai. Még a Hatala is elismerte, hogy egyszer egy kakukk visszaszólt Kavicsnak, annyira jól utánozza ő a madárhangokat. De ez a lány, úgy látszik, nem értékeli, meg se fordult. Csak a futballozókat nézte egyre, és fésülte a haját folyton, pedig úgyis sima volt az, és mégis. Időnként odakiabált a csapatnak, hogy: „Hajrá, Ignác!” A nagyfiút hívták Ignácnak, úgy látszik, mert az nézett ilyenkor a lányra, néha intett is nagy kegyesen. A lány még sokszor kiabálta a nagyfiú nevét.
– Hajrá, Ignác! – rikoltotta Kavics is, mert barátkozni akart.
A lány visszafordult, és rányújtotta a nyelvét. Aztán csak fonta tovább a haját barátságtalanul. Kavics akkor kiborította az ablakon a mustáros üveget. Nem volt nehéz célozni, a konyhaablak nem volt magasan, csak az első emeleten, a lány meg különben nyugodtan ült. Úgyhogy a fejére csurgott a mustár pontosan.

Folytatjuk! :)

A világ legrosszabb gyereke III.rész