Kiskő, hát Kavicsnak nevezte el, mindjárt egyórás korában. Azóta így hívja őt mindenki a családban meg az iskolában is. Úgy megszokta a becenevét,

hogy nem is hallgat másra. Pedig különben büszke az igazi nevére, mert mindössze kétszer fordul elő a telefonkönyvben, abból is az egyik nagypapát, a másik aput jelenti. Elsőben, amikor megtanulta a betűket, rögtön beírta az otthoni telefonkönyvbe harmadszor is a nevet, vagyis a sajátját, apué alá. A lakcímhez meg a telefonszámhoz csak ismétlőjelet tett, elég nagy munka volt az így is. Azóta már gondolt rá, hogy más telefonkönyveket is ki kellene így javítani, az ismerősökét mondjuk, de aztán nem merte mégsem.
Az újsághirdetésbe mindenesetre a hivatalos nevét tetette. A múltkorában írt ugyanis a Gyermekújság szerkesztőségének. Azt kérte, hogy hirdessék ki a következő számban, hogy Kiskő Ambrus levelező pajtást keres. Sokszor látta már a Gyermekújságban, hogy más gyerekek is ezt tették. Igaz, hogy ő nagyon utál írni, még azt se írta meg sokszor, ami kötelező volt, nemhogy még levelet… De ez csak most jutott eszébe. Amikor a hirdetést feladta, még nem ismerte Toldi Miklóst, és nem barátkozott vele senki. Hátha nem jön válasz, most már csak azt reméli.
Nyújtózkodott egyet, elálmosodott egy picit. Néha elálmosodik itt a sarokban, különösen, ha így sokat gondolkodik. Pedig holnap is a sarokba állítja őt a Nénike, mert lesz rá oka megint, az biztos.

Folytatása következik

A világ legrosszabb gyereke II. rész