1. Kiskő-Ambrus-Kavics

A gyerek a sarokban állt, büntetésből, de nem bánta. Megéri! És különben is, tud ő játszani a sarokban is, ha akar. Leginkább rajzol, a szekrény mögé a falra, mindenfélét. Elég gyakran állítja sarokba a Nénike, hát lassan tele is lesz a fal képekkel. Eleinte főleg krumplikat rajzolt, horpadt hasú uborkát. Később pálcikaembert meg kutyákat. Legutóbb Eger vár ostromát véste a mészbe, ágyúkkal, létrákkal, lőporos hordókkal. Több napig dolgozott rajta, le is töredezett a körme a munkában. Az iskolában csúfolták a lányok, hogy biztosan rágja. De a barátai nem hitték el ezt, tulajdonképpen a lányok se. Másodikos korában már nem rágja a körmét az ember, az nagyon gyerekes!

Most a meteorológiai állomást rajzolta, és ettől kicsit szomorú lett. Két hónapja, mióta ideköltöztek a lakótelepre, a szép új lakásba, egyre csak azon gondolkodott, hogy vissza kellene szökni a hegyre valahogy.
A hegyen van a meteorológiai megfigyelőáilomás, ott laktak ők eddig, mert az volt apu munkahelye egyben. Apu foglalkozását úgy nevezik, hogy meteorológus. Az osztályban egy gyerek se értette pontosan, hogy mit jelent ez, a Hatala meg ki se tudta mondani ezt a furcsa szót. Pedig igazán könnyű apu munkáját megérteni, ő legalábbis értette nagyon.
Legelsőnek a csapadékmérőt rajzolta fel a falra most. Olyan lett, mint egy kályhacső. Igaz, a valóságban is olyan. Azt nézték meg apuval mindig legelőször: van-e benne eső és hány milliméter. Apu napjában többször is végigjárta a műszereket, mindig ugyanabban az órában, ez a szabály. A gyerek meg kísérte. Apu leolvasta a műszerekről a számokat, jelzéseket; ezek mind az időjárásról mutattak valamit. Ő vitte utána a nagy füzetet, a naplót. Abba jegyezte be apu, amit látott. Volt úgy, hogy azonnal jelentette telefonon az adatokat a központnak. Amikor fagyveszély volt, vagy vihar készülődött, apu még éjszaka is figyelte a műszereket. Legtöbb gyerek fél a villámtól. Ő sose félt! Kisebb korában azt hitte, hogy apunak a villámok is szót fogadnak, később pedig megértette, hogy a villámhárító óvja meg az embert.
Két villámot is rajzolt a falra, de nem lett szép egyáltalán. A villámnak a színe szép, a tüzes fénye. És jó szaga is van. Hatala mindig kinevette, amikor mondta, hogy jó szagú a levegő, ha villámlik. Persze Hatala azt se tudja, hogy mi az égzengés igazából. Azt mondja, vasgolyókkal gurigáznak fenn az angyalok. Kár, hogy nem tanította meg Hatalának a dörgés-villámlást, most már nem nagyon lesz erre idő.
Mert éppen ez a nagy baj, hogy a barátai mind ott maradtak a hegyen. Most még találkozik velük, mert év végéig visszajár a hegyi iskolába. De éppen tegnap mondta anyu, hogy egy hét múlva évzáró, és hogy átíratják majd a lakótelepi iskolába. Akkor hogy lesz most ezután?! A házbeli gyerekekkel nem tud barátkozni sehogy se, pedig akart, nagyon is. Igaz, eleinte azok is akarták, csakhogy a Nénike nem engedte. Anyu találta ki a Nénikét, hogy vigyázzon a gyerekre, amikor ő nincs itthon. És a Nénike olyan nagyon vigyáz, hogy nem engedi le őt az udvarra sohase. No hiszen, feljöttek a többi gyerekek! Sokszor becsöngettek a Nénike ajtaján, amikor látták, hogy ő megjött az iskolából. De hiába. A Nénike becsapta az orruk előtt az ajtót, és azt kiabálta, hogy ez magánlakás. A gyerekek nem értették, miért van ez így, és mindenesetre őrá haragudtak meg egyhangúan. Most már nem is akarnak vele játszani, észre se veszik. Legföljebb az a kicsi, az az óvodás, az kiabál neki szemtelenségeket, olyasmit, hogy hegyi majom, hegyi ló…
Elkészült a hőmérők házikója is. Szép íett a rajz. Igaz, ez volt a legszebb a meteorológiai állomáson is, ez a csepp fehér házikó. Az oldalán zsalugáter, a tetején igazi háztető. Bende Ági mindenáron babaszobát akart berendezni oda, pedig nem is babázott különben, csak a házikóra vágyott. Ági is a barátja, de azért nagyon buta mégis. Tudhatná, hogy a házikó nem játék, abban a hőmérők laknak, azokat védi éppen, hogy pontosan mérhessenek