Az öregasszony csak a fejit csóválta, elment.

János még aznap este elment a szomszédjukba, lopott egy csirkét. Hazavitte, betette az ólba.

Másnap megint, hogy milyen jó lesz, lop egy libát. Hozza a libát a sötétbe, de az meg se mukkan.

- No, egy se kiabálja rám, hogy loptam. Nem is igaz az özvegyasszony beszédji. No, majd lopok még valamit. Gondolkozik.

Nagy gazdag bíró lakott a falujokba, annak a hambitjára ki vót téve egy falióra. Azon törte a fejit, hogy lophassa el. Mikor aztán leótották a petróleumlámpát, odahúzódott, leakasztotta. Át a kerten keresztű elmenekült vele. Vitte haza nagy örömvel.

- No, ez se kiabálja rám, hogy loptam. Má nagyobb értékűt kellene kerítenem ennél is. A bírónak van sok disznaja, majd abbó lopok - így tanakodott magába.

Másnap gondolkozik még sötétedés előtt, hogy hozza el azt a disznót. Visz egy zsákot, a szomszédasszonynak meg van egy talicskája, majd azon eltolja.

El is lopta sötétedéskor a talicskát. Tolta a kertek aljának fel végig. Várta, hogy elaludjonak a nagy gazdag bíróék. Aztán odasettenkedett a disznóólho. Nézegette, nézegette. Jó sűdők vótak.

- No, ez jó lesz.

Éppen aludtak, mer jóllaktak má. Ügyesen benyomott egyet a zsákba, fel a talicskára.

Gyorsan tolja a talicskát. A talicskának a kereke, hogy nem vót használva régen, nagyon nyikorgott. János úgy vette ki - mer mindég azt figyelte, kiabálja-e rá, hogy lopta -, hogy azt mondja:

- Úgy is csak el-csípnek, úgy is csak el-csípnek!

Hű, nagyon megijedt.

- Gyorsabban kell tolnom!

Nagyon gyorsan tolta, a talicska hangosan sivított:

- Úgy is csak el-csípnek, úgy is csak el-csíp-nek!

Nagyon megijedt. Lekapta a zsákot a sűdővel együtt, fel a vállára, szaladás vele. A malac meg felérzett a zsákba, hozzáfogott visítanyi: