Negyvenkilenc

Volt egy asszonynak negyvennyolc fia, az Isten megáldotta a negyvenkilencedikkel is. Nem is tudta, minek kereszteltesse, megkeresztelték Negyvenkilencnek. Negyvenkilenc nőtt, de szomorú, ű annyit ett egyedül, mint a többi negyvennyolc, de erő is annyi volt benne. A szegíny apja nem bírta tartanni, hogy olyan nagy étű volt. Hamar nagyra cseperedett, és az apja elküldte szolgának. Béállott egy urasághoz. Jól ment a sora, de az uraság azír nagyon ráunt, amír olyan sokat ett. Próbálta, hogy elküldje a házátúl, de Negyvenkilenc arrúl nem akart hallani. Ű nem megy, amíg ki nem telik az esztendő. Mit csináljon az uraság? Gondolja magában, vagyon egy erdő, ami teli van ördögökkel, odaküldi Negyvenkilencet fáír, hátha az ördögök elpusztítják. EI is ment Negyvenkilenc nígy ökörrel az erdőbe. Megrakja a szekerit, nekiűl falatozni. Odamenyen egy farkas, azt mondja:

- Én eszem meg az egyik ökrödet!

- Az a te dolgod - mondja Negyvenkilenc - , de vigyázz, me ha megeszed, te kűrsz bé a járomba!

A farkas ezzel nem törődik, megeszi az egyik ökröt, avval kullog vissza az erdőbe. Negyvenkilenc azt mondja:

- Ne menj sohuva! Hát én húzom haza a szekeret, vagy mit gondolsz?

De a farkas evvel nem törődik. Negyvenkilenc se rest, fölkap egy zsordát, elpaskolja a farkast isten igazában, béfogja a járomba. Ippen indulna hazafelé, írkezik egy medve. Azt mondja a medve:

- Én eszem meg az egyik ökrödet, ahunn a farkas koma bé van fogva.

- Egyed - azt mondja -, de te is békűrsz! Ketten - azt mondja - még jobban tanáltok.

Megeszi a medve az egyik ökröt, kezd ű is ballagni vissza az erdőbe. Negyvenkilenc se rest, elpaskolja a medvét isten igazában. Éppen akar indulni, csap oda egy ördög:

- Hogy mertíl idejűni, mikor ez a mi erdőnk? Én töröm le a tengédet.

- Törjed - azt mondja -, de mindig fogod, amíg hazamenyünk! Nem törődik ezzel az ördög, letöri a tengét, avval ű is indul vissza az erdőbe, mint aki a dolgát jól vígezte. Kap Negyvenkilenc egy zsordát, elveri az ördögöt kegyelmesenn. Az ördög sírva könyörög:

- A szekeret is viszem, az ökröket is viszem a hátamon, csak ne bánts!

- Nem viszel te semmit, csak fogod a tengét, ott ahunn eltörted. Megértettíl?

Nem volt az ördögnek hova tekerenni, megfogta a tengét. Ű aztán vette a nígyrét ostorát:

- Hé, ökör, csá, medve, fogd meg, ördög, jól a tengét!

Így ment ez vígig a városonn, közben még románul is kiáltott: - He ursule, cia lupule, tine dracu la osie!( Hé, medve, csá, farkas, fogd meg ördög jól a tengelyt!)

- Nyissad ki, gazdám, a kaput!

Hej, de haragudott a gazda, hogy jű haza az erdőrűl, nem maradt ott. Azt kiáltja ki a gazda a felesíginek:

- Hallod-e, felesíg, még az ördögöt is hozza! Me az ördög sírva kiáltotta, hogy:

- Nem nyithatom, gazdauram, me nékem fogni ké a tengét! Bément Negyvenkilenc a fával, lerakta. Fogta az ördögöt, visszahajította éppen az erdőbe, ahunnét elindult. A medvének meg a farkasnak lehúzta a bűrit.

- Na, gazdám - azt mondja - , csináltasson belűlle bundát, ha tetszik!

A gazda csak szomorkodott, hogy nem tud megszabadulni Negyvenkilenctűl. Gondolta, hogy elküldi az ördögök malmába őrölni, ott csak elpusztítják. Elmegy Negyvenkilenc a malomba. Felönti a búzát, kezd őrölni. Gondolja magában, amíg jár egy zsákkal, eddig ű vacsorázik. Az ördögök mind felhúzódtak a kürtőbe. Mivel pirult nagyon a lábik, nagyon melegedtek, a korom hullott, Negyvenkilenc felkiáltott:

- Ne sózzátok, me megsózta azt gazduram, mikor megöltík a disznót!

Hát istenem, egyszer csak egy ördög béhuppant a szalonnájára, mind belékeveredett a szalonna a hamuba. Negyvenkilenc se rest, kapja az ördögöt, reányomja a s...it a malomkűre. Kezdett rikoltozni, ordítozni az ördög.

- Az istenír ne bánts! Itt hagyjuk a malmot, eltávozunk innet örökre. Itt a küszöb alatt vagyon két kád pínz, azt is mind neked adjuk, csak ippen hagyd meg az íletünket!

- Jól van - azt mondja Negyvenkilenc -, csak írást kell adjatok, hogy innét elpucolódtok. Vegyítek ki gyorsan a pínzt, és rakjátok a szekírre!

Felrakják az ördögök a pínzt mind a két káddal a szekírre, felteszik kádastúl. Megcsinálják a kötvínyt, hogy az ördögök örökre eltávoznak a malombúl. Negyvenkilenc felrakja a lisztet, elmenyen haza. Megörüll a gazda, hogy olyán sok pínzt vitt Negyvenkilenc. Az egyik kádban mind arany volt, a másikban meg ezüst. Há, gondolja az uraság, amír sokat eszik, írdemes egy ilyen fiút mégis tartanni. Így, gondolja magában, többet nem is jár abban, hogy elpusztítsa a házátúl. Azt mondja Negyvenkilencnek: