Feleli a ravasz kereskedő:
- Én odaadom magára az én rossz kabátom, maga meg ideadja a bundáját. Ki-ki megismeri a holmiját, így egymásra találunk.

A buta asszony ezt nagyon okosnak találta. Rögtön levetette a bundát, átadta a kereskedőnek, a kereskedő meg odaadta az asszonynak az ő rossz kabátját. Kész volt a vásár! Elindultak hazafelé. A kereskedő vitte a búzát, a buta asszony vitte a nagy büszkeségét, hogy ő is tud vásárra járni.

A gazda megkérdi tőle, ahogy hazatért:
- Hogy adtátok a búzát?
- Ahogy járt! - feleli az asszony
- Helyes. A pénz hol van? - kérdi az ember.
Mondja nagy gőgösen az asszony:
- Pénz nincs, mert a búza most úgy jár: fele hitelbe, fele várakozás fejibe.
Csodálkozik az ember, de még kérdi:
- Mégis, pénzt mikor kapsz?
Mondja emelt fővel a szellős agyú asszony:
- Legközelebbi vásárkor!
Néz az ember, most már haragosan, s kérdi:
- Honnan ismered meg a kereskedőt?
Feleli csípőre tett kézzel a butaságtól most már harcias asszony:
- Megcseréltem a bundámat az ő kabátjával! Erről találunk egymásra.
Az embert elhagyta a türelme. Azt kiáltotta:
- Még ilyen bolondot sem láttam!
Feleli mérgesen az asszony:
- Mert mit lát maga? Hisz sehova se jár!
Az ember még jobban megmérgesedik:
- Jó! Megyek máris világgá, s addig haza se jövök, míg ilyen bolondra nem találok!

Elindult valóban az ember tüstént a világba. Lassan ment, mert szentül hitte, úgyis sokat kell mennie, az ő feleségénél nehezen lel butábbat. Egy sötét erdőn ment átal. Meglátott messziről valami világot, s arra tartott. Bekopogtatott oda. Beköszönt:
- Adjon Isten jó estét!
Egy vénasszony fogadta.
- Mi járatban van? - kérdezte az embert.
Az ember már megcsinálta a tervét a buta fejűek kipróbálására. Tehát szép nyugodtan azt felelte:
Most érkeztem a másvilágról.
A vénasszony egy cseppet sem csodálkozott.
- Nem találta ott véletlenül a fiamat? - kérdezte suttogva.
Az ember most már azon volt, hogy a butaság mélységét megismerje.
- Dehogyis nem! Csonttal s ronggyal kereskedik.
- Igazán? - kérdi kerek szemmel az asszony.