A csillagszemű juhász
A csillagszemű juhász
Balogh Alexandra (Sajónémeti) rajza, 6 éves
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ez a király olyan hatalmas volt, hogy ha eltüsszentette magát, az egész ország népének rá kellet mondani: adj'Isten egészségére! Hogyha náthás volt, nem is lehetett más szót hallani az országban, mint "adja Isten egészségére, adj Isten egészségére!" Minden ember mondta, minden gyerek mondta, csak a csillagszemű juhász nem akarta sohase kimondani.
Megtudta ezt a király, nagyon-nagyon megharagudott, s maga elé hívatta a juhászt.
Elmegy a juhász, s megáll a király előtt, aki éppen a trónusán ült és nagyon-nagyon mérges volt.
- Mondd mindjárt: adj Isten egészségemre! - kiáltott rá.
- Adj Isten egészségemre! - mondta a csillagszemű juhász.
- Nekem, nekem! Te gazember! - kiabált a király.
- Nekem, nekem, felséges uram! - válaszolt csendesen a juhász.
- De énnekem, énnekem! - ordított magából kikelve a király. Mondd azt tüstént, hogy adj Isten egészségére, felséges királyom!
- Nem mondom, bíz én, nem én addig, amíg a királykisasszonyt hozzám nem adják feleségül!
A királykisasszony is ott ült a szobában egy kisebb trónuson. Nagyon megtetszett neki a bátor legény, s egy szóval se mondta, hogy "mi dolog az", meg hogy ő nem megy hozzá.
De bezzeg a király kékült-zöldült dühében, s nyomban megparancsolta, hogy vessék a juhászt a fehér medve tömlöcébe. Megfogták a darabontok, s belevetették.
De mikor a medve meglátta a csillagszemét, mindjárt megjuhádzott, s a tömlöc legtávolabbi szögletébe kucorodott. Dehogyis merte volna bántani.
|
|
|
|
Jön reggel a hopmester, hogy összeszedje a juhász csontjait, hát látja, hogy bíz annak kutyabaja!
Felvezette a királyhoz.
- No, te gazember, most közel voltál a halálhoz ugye? Mondod-e nyomban, hogy adj Isten egészségemre?!
De a juhász csak azt mondta:
- Nem félek én tíz haláltól sem! Csak akkor mondom, ha a királykisasszonyt nekem adják feleségül!
- Eredj hát tíz halálba! - ordítozott a király.
|
|
|
Megparancsolta, hogy vessék a juhászt az óriás sündisznók tömlöcébe. Megfogták a darabontok, bele is vetették egy szóra, de amikor betették utána az ajtót, a juhász elővette a szűre ujjából a furulyáját, s olyan szépen fújta, hogy a sündisznók egymásba kapaszkodtak és táncra perdültek. Reggel, mikor a hopmester eljött megnézni, hogy maradt-e valami a juhász csontjaiból, még javában fújta, s a sündisznók még mindig járták, mintha abba se akarnák hagyni. Mit volt mit tenni, felvezette a juhászt a királyhoz, s az azt mondta: |
- No, gazember, most közel voltál tíz halálhoz, mondod-e már, hogy adj Isten egészségemre?
De a juhász most is csak ezt mondta:
- Nem félek én száz haláltól sem! Csak akkor mondom, ha a királykisasszonyt hozzám adják feleségül!
Lett erre égzengés.
- Eredj hát száz halálba! - kiáltott szörnyű haraggal a király, s megparancsolta, hogy vessék a juhászt a kaszásverembe.
El is vitték a darabontok, hogyisne vitték volna, de mielőtt bevetették volna, megkérte őket a juhász, mennének ki egy kicsit félrébb, míg ő belenéz a verembe, és talán meggondolja magát.
A darabontok kimentek, miért ne mentek volna, nem lehetett onnan sehová se elsuttyanni. Ő pedig felállította a verem mellé a fokosát, körülterítette a szűrével, tetejébe tette a kalapját, aztán kikiáltott a darabontoknak, hogy ő ugyan nem gondolta meg magát.
Bejöttek a darabontok a sötétes helyre, s be is vitték szerencsésen a szürt, meg a kalapot a fokossal, s nem is vették észre miért is vették volna észre, hogy a juhász maga ott maradt az egyik szögletben.
Másnap jön a hopmester a lámpással, hát majd hanyatt esett, mikor meglátta a juhászt. Mit tehetett, felvezette a királyhoz, aki akkor már sokkal mérgesebb volt, de azért mégis megkérdezte:
- No most már száz halálban voltál, mondod-e már, hogy adj Isten egészemre?!
De a juhász csak azt felelte:
- Nem mondom én addig, amíg a királykisasszonyt nekem nem adják feleségül!
|
A gyémánttónál |
|
Látta már a király, hogy elpusztítani nem tudja, befogatott a királyi hintóba, maga mellé ültette a juhászt, s elhajtatott az ezüst erdőbe. Ott azt mondta neki: A király elhajtott az aranyvároshoz: Odább hajtattak a gyémánttóhoz: Ott ezt mondta a király: Látta már a király, hogy semmiképp nem boldogul vele, nagyot sóhajtott s ezt mondta: A rajzok a százhalombattai Napsugár óvoda Maci csoportjából érkeztek |
A király ennek nagyon megörült, s kihirdette, hogy örüljön az egész ország népe, mert a leánya férjhez megy. De legjobban örült a szépséges királykisasszony, aki annyi királyfit kikosarazott, a aki a csillagszemű juhászt igazán megszerette.
Tartottak olyan lakodalmat, hogy az egész országban mindenki evett-ivott, táncolt. A királyi háznál volt a legnagyobb vigasság, a legjobb banda ott húzta, a legjobb ételeket ott főzték.
|
|
|
Hát, amint a vőfély felhozza a tormás disznófejet, s a király maga elé veszi a tálat, hogy mindenkinek a részét kiossza, egyszerre csak nagyot tüsszentett az erős tormától. - Adj Isten egészségére! - kiáltotta elsőnek a juhász, s a király ezen úgy megörült, hogy menten lefordult a székről. |
Aztán a csillagszemű juhász lett a király. Igen jó király vált belőle, sohasem terhelte a népét azzal, hogy kedvük ellenére jót kívánjanak neki, mégis jót kívántak neki minden parancsolat nélkül is, mert jó király volt, s a népei igen szerették.