7. oldal / 8
- Csak úgy, hogy kibújtam az ablakon, aztán itt vagyok. Mentek megint -
mendegéltek, elértek ahhoz a királyhoz is, akihez a lovat kellett volna
vinni. Búsult megint a királyfi, hogy hogy váljon meg ettől a szép
állattól, de a róka vigasztalta, hogy csak bízza őrá, majd eligazítja ő.
Megint előre küldte a kisasszonyt az inassal, meg az ezüsthúsú, aranyszőrű
lóval, maga meg éppen olyan ezüsthúsú, aranyszőrű lóvá változott, úgyhogy
maga a királyfi se ismerte meg, melyik másik? Elvezette aztán a királyfi a
királyhoz:
- No felséges király, elhoztam az ezüsthúsú, arany szőrű lovat, hanem
ezt most olyan istállóba kell tenni, amelyiknek nagy ablaka van, mert
ez világossághoz van szokva.
Úgy tett a király, ahogy a királyfi mondta, azután odaadta neki az
aranytollú madarat, minden gyémánt gyümölcséből egy-egy vékát, meg annyi
aranygallyat, amennyit elbírt; azzal elbúcsúztak, a királyfi ment a
kisasszony után. Nem messze a várostól megint utolérte, azután mentek
együtt a Veres-tenger felé. Alig mentek egy kicsit, megint utolérte őket
a róka, elmondta, hogy megint búcsúzás nélkül jött el innen is, az istálló
ablakán, azzal, amint elmondta, eltűnt.
Ment a királyfi a sok drágasággal; mikor már közel voltak a
Veres-tengerhez, hátra néznek, hát látják, hogy jön utánuk a három király,
három roppant nagy regement katonával, mert már akkorra észrevették, hogy
megcsalta őket; megijedtek nagyon, nem tudták, mit csináljanak, csak nagy
sokára jutott eszébe a királyfinak, hogy elszakítsa a hatodik szál szőrt.
Ott termett a róka, bezzeg most nem kellett neki magyarázni, hogy mi a
baj, meglátta úgy is; hirtelen előkapott három almát, belebukott a vízbe,
intett a királyfinak, hogy menjenek utána. Azok szótfogadtak, elkezdtek
utána úszni. Mikor már a lovak alig-alig bírták az úszást, elhajította az
egyik almát, nagy darab szárazföld támadt ott mindjárt, azon megpihentek,
azután mentek odább. Lövöldöztek utánuk a katonák, bele is lőttek egyszer
a róka hátába, de az hirtelen bekente valami írrel, mindjárt úgy
beforradt, hogy helye se látszott meg. Utánuk is próbált úszni egynéhány
katona, hanem mikorra odaértek, ahol ezek először megpihentek, akkorra
eltűnt a sziget, a sok katona mind ott veszett. Így hát, még kétszeri
megpihenés után, szerencsésen átértek az innenső partra.
Mikor jól kipihenték magukat, megszólalt a róka:
- No felséges királyfi, már most énrám semmi szüksége, én hát megyek
dolgomra, hanem elébb emlékezzék meg felséged a szerződésre, amit
kötöttünk: hogyha szerencsésen megjárja az útját, mindenen, amit csak
hoz, megosztozunk.
A királyfi nem ellenkezett, kétfelé mérték a sok gyémánt gyümölcsöt, arany
abrakot, arany gallyakat, akkor a királyfi búcsúzni akart, de a róka azt
mondta, hogy: "Nem addig van ám az, királyfi! nem úgy alkudtunk, hogy csak
az ilyen haszontalanságon osztozunk, hanem úgy, hogy mindenen, de
mindenen." Ezzel elővette a róka az aranytollú madarat, azt kétfelé vágta,
azután az ezüsthúsú, aranyszőrű lovat, legutoljára még a szép kisasszonyt
is kétfelé vágta, azt is elosztotta, mert azt is az úton szerezték együtt.
A szegény királyfi majd sírva fakadt, mikor látta, hogy az egész
fáradozása, vesződése így kárba vész, de azért a rókának nem szólt, mert
látta, hogy annak van igazsága, csak magára haragudott, hogy olyan
szerződésbe bele tudott egyezni. Mikor látta a róka, hogy a királyfi így
elszomorodott, elnevette magát :
- Ne búsuljon felséges királyfi, visszaadok én mindent, még az arany
gallyakat is, nem is akartam elvenni, csak azt próbáltam meg, hogy ide
engedné-e felséged? most már látom hogy jószívű, mert ideadta volna
szó nélkül, mindjárt fel is támasztom én mind a hármat.
Ezzel elővett valamiféle csodafüvet, megkente vele mind a hármat, mindjárt
felelevenedtek, s még hétszerre szebb kisasszony, hétszerre szebb ló és
hétszerre szebb madár lett belőlük. Mikor éppen köszönni akarta a királyfi
a rókának a szívességét, eltűnt onnan, mintha a föld nyelte volna el.
A királyfi is hát a kisasszonyt felültette az ezüsthúsú, aranyszőrű lóra,
maga meg az inasa felültek a másik kettőre, a sok kincset felrakták a
nyeregkápába, azzal útnak indultak.
Mentek-mendegéltek, elértek ahhoz a városhoz, ahol menet a két öregebb
királyfit találták egy csárdában, hát amint a város közepébe érnek,
látják, hogy két rongyos embert akkor visznek akasztani, a sok temérdek
ember meg kíséri; kérdi a királyfi egy embertől, hogy miféle emberek azok,
akiket akasztani akarnak? mi bűnt tettek, hogy felakasztják őket?