4. oldal / 8
- No, azon ne is búsúljon a királyfi egy cseppet se, itt van három alma,
csak vágjon neki felséged a víznek, úsztasson benne, míg csak bírja a
lova, mikor látja, hogy már egészen kifáradt, hajítson a vízbe egy almát,
mindjárt olyan darab szárazföld támad ott, hogy elférne rajta ezer ember
is, azon pihenjen meg, azután menjen tovább, mikor megint elfárad a lova,
megint hajítson el egy másik almát, megint pihenjen meg; azután harmadszor
is csak úgy tegyen. Többet aztán nem mondok.
Ezzel a róka megint eltűnt, a királyfi pedig, meg az inasa belehajtottak a
vízbe, elkezdtek benne úsztatni. Mikor már majd kidőltek a lovak alattuk,
elhajított a királyfi egy almát, mindjárt olyan nagy darab szárazföld
termett oda, hogy elfért volna rajta egy regiment katona is, azon
megpihentek istenesen, azután megint mentek odább, mikor másodszor is
elfáradtak a lovak, megint elhajított a királyfi egy almát; harmadszor
megint csak úgy tettek. Mikor már negyedszer is alig tudtak a lovak úszni,
elérték szerencsésen a túlsó partot. Itt aztán gondolkozóba esett a
királyfi, hogy most már hát itt volnának, de merre keressék az aranytollú
madarat? Hiába gondolkozott rajta, megint csak el kellett szakítani egy
szál szőrt. Ott termett megint a róka.
- No, róka pajtás - kérdi a királyfi -, hol találjuk most már meg az
aranytollú madarat?
- Hát látja-e felséged amott messzire csillámlani azt az arany palotát?
- Hogyne látnám!
- No hát abban lakik az a király, akié az az aranytollú madár. Öltözzék
fel felséged bő ingbe-gatyába csikósosan; az inasát a lovakkal hagyja itt,
maga menjen oda a palota kertjébe, ott van a kalicka az arany madárral egy
arany fára felakasztva, azt vegye le, de vigyázzon, hogy valamelyik fához
hozzá ne érjen, mert akkor az egész kert megzendül, a kertészek megfogják
felségedet. Ha pedig mégis szerencsétlenül járna, megfognák, vitesse magát
a királyhoz; majd a király kérdi, hogy mert ahhoz a madárhoz nyúlni, csak
ezt mondja felséged: "Hogyne mertem volna, mikor széles e világon, kis
Magyarországon nincsen olyan betyár, mint én." Többet aztán nem mondok.
Úgy tett a királyfi, ahogy a róka mondta. Az inasát otthagyta a
tengerparton, maga felöltözött. betyáros ruhába, elindult a palota felé.
Nem ment egyenesen a palotába, hanem elkerült a kert alá; hát amint
odaért, elállt, szeme-szája, mert még a hátulsó sövénye is a kertnek mind
csupa aranyból-ezüstből volt fonva. Amint kibámulta magát, bemászott szép
csendesen a kerítésen, széjjelnézett a kertben, vigyázta, hogy hol látná.
meg az aranytollú madarat? De biz azt eleinte meg nem látta volna, ha az
orrára ütődött volna is, úgy elvette szeme fényét a nagy
csillogás-villogás; de hogyisne! mikor minden fának ezüst volt a törzse,
arany a gallya, gyémánt a gyümölcse. Mikor aztán félig-meddig betelt a
nézéssel, elindult a madarat keresni, meg is találta nemsokára, ott ugrált
egy gyémánt kalickában, egy ágas-bogas arany fára felakasztva. Amint
meglátta a királyfi, ment egyenesen érte, hogy levegye; nem volt magasra
téve, felérte a földről is, nem kellett érte felmászni, hanem amint vette
volna le, a borjúszájú ing megakadt egy gallyba, megrántotta; erre az
egész kert megzendült, mintha ezer meg ezer haranggal harangoztak volna, a
kertészek mindjárt ott termettek, megfogták a királyfit, vitték egyenesen
a királygazdájokhoz. A király, amint a nagy-sok beszéd után megtudta, hogy
mi a baj, elkezdte szidni a királyfit.
- Hát te akasztófára való, hogy mertél arra még csak gondolni is, hogy
az én aranytollú madaramat ellopd?
- Hogyne mertem volna! - felelt rá a királyfi hetykén mikor széles
e világon, kis Magyarországon nincsen olyan betyár, mint én!
Nagyon megörült ennek a beszédnek a király:
- No öcsém, ha olyan nagy betyár vagy, van a szomszéd királynak egy lova,
az egész ló ezüstből van, a szőre meg színaranyból, ha te ezt nekem
ellopod, neked adom az aranytollú madarat, meg még ráadásul minden gyémánt
gyümölcsömből egy-egy vékát, aranygallyat meg amennyit elbírsz.
Megígérte a királyfi, hogy ellopja, ha az életébe kerül is, azzal
visszament az inasához a tengerpartra, elszakította a harmadik szál szőrt is.
Ott termett a róka megint:
- No királyfi, mi baja van?