A Vak Király
Tartalomjegyzék
5. oldal / 8
- Hát bizon nekem csak ez meg ez. - Itt elbeszélte, hogy hogy járt az
aranytollú madárral, meg hogy mit ígért meg a királynak, utoljára azt is
hozzátette, hogy bizony most már nem tudja, hogy kéne azt a lovat ellopni.
- Biz azt, felséges királyfi - felelt a róka -, másképp nem lehet, hanem
felöltözik felséged kocsis ruhába, elmegy ahhoz a királyhoz, akié az a ló;
itt van egy üveg pálinka, ez olyan, hogy aki egy kortyot iszik belőle, úgy
elalszik tőle, hogy aznap, ha csillagot rúgatnak vele se ébred fel. Ezt
a pálinkát vigye oda felséged az istállóba, dugja el a széna közé, a
kocsisok megtalálják, megisszák, elalusznak tőle, akkor aztán a felséged
dolga lesz kihozni a lovat, hanem van ott a falra felakasztva egy gyémánt
szerszám, ha azt is el akarja hozni, vigyázzon, mert vannak azon apró kis
csengettyűk, ha azok megszólalnak, felébrednek a kocsisok, megfogják
felségedet. Ha pedig mégis szerencsétlenül járna, megfognák, csak mondja
ennek a királynak is azt; amit az elsőnek mondott. Többet aztán nem
szólok.
Ezzel eltűnt a róka, a királyfi pedig megint úgy tett, amint az mondta
neki. Felöltözött kocsisruhába, a pálinkát a zsebébe tette, elindult a
második király palotája felé. A város végéig az inasát is magával vitte,
de már a városba csak maga ment be. Bement a király palotájába, az
istállóba, oda elegyedett a többi kocsis közé, hát látja, hogy milyen nagy
őrizet alatt van az aranyszőrű, ezüsthúsú ló: egy kocsis rajta ült, egy
a fejét fogta, négy a lábát, egy a farkát, tizenkét ember meg körülállta.
Megijedt ettől egy kicsit a királyfi, hanem azért csak látatlanná tette,
addig sündörgött ott előre-hátra, míg egyszer szerencsésen eldugta az üveg
pálinkát a széna közé. Kis idő múlva, amint egyik kocsis szénát akart adni
a lónak, megtalálta, kihúzta onnan, elkurjantotta magát:
- Nézzétek csak hé, mit találtam! egy nagy üveg pálinkát! bizonyosan
valamelyik szolgáló lopta el, osztán hirtelenében csak ide dugta.
Igyuk meg!
Erre a többi kocsis is ráállott, adták kézről kézre az üveget csakhamar
részeg lett valamennyi, eldőlt ki jobbra, ki balra. Erre a királyfi is
hozzáfogott a munkához: aki a lovon ült, azt egy kecskelábra ültette, akik
a lábát fogták, azokkal a kecskeláb négy lábát fogatta meg, aki a fejét
fogta, annak egy teaskót adott a markába, aki meg a farkát, annak egy
nyövet kendert, mikor aztán így elhelyezte őket, a lovat szépen kivezette
az istállóból; hanem amint körülnézett, meglátta a falon a gyémánt
szerszámot, nagyon megfájdult rá a foga, nem tudta otthagyni, már azt,
akár élek, akár halok, elviszem, gondolta magában; le is vette a falról,
hanem amint vitte volna ki az ajtón, hozzáütődött az ajtófélfához,
megcsendült a sok csengő, a kocsisok felébredtek, megfogták a királyfit.
Vitték egyenesen királygazdájokhoz, elmondták neki, hogy hogy akart ez
a legény lopni. A király elkezdte szidni, ahogy csak tudta:
- Hát te imilyen-amolyan akasztófavirág, hogy mertél még csak arra
gondolni is, hogy az én ezüsthúsú, aranyszőrű lovamat ellopd?
- Hogyne mertem volna - felelt ennek is nagy hetykén a királyfi - mikor
széles e világon, kis Magyarországon nincsen olyan betyár, mint én.
- No ha olyan nagy betyár vagy, van a szomszéd királynak egy olyan szép
leánya, hogy szem nem látott még olyat, ha te azt nekem ellopod, neked
adom az aranyszőrű lovat, a gyémánt szerszámot, meg még ráadásul tíz köböl
arany abrakot.
Jól van; megígérte a királyfi, hogy ellopja, azzal kiment a város végére
az inasához. Itt megint mit volt mit tenni? el kellett szakítani a
negyedik szál szőrt is. Ott termett a róka:
- No mi a baj felséges királyfi?
- Hát csak ez meg ez. - Itt elbeszélte a királyfi, hogy már meg
királykisasszonyt kellene neki lopni.
- No királyfi - mondja a róka -, most öltözzék fel szakácsruhába, menjen
el ahhoz a királyhoz, szegődjék be szakácsnak. Délben majd felséged vigye
be a levest, hanem az ajtóban ejtse el. Többet aztán nem mondok.
Eltűnt a róka megint, a királyfi pedig az inasával ment a harmadik király
országa felé. Mikor ahhoz a városhoz értek, ahol a király lakott,
felöltözött a királyfi szakácsruhába, az inasát a város végén hagyta, maga
bement a királyi palotába. Éppen kint sétálgatott a király az udvaron;
odament hozzá a királyfi:
- Felséges király, én szakács vagyok, azért jöttem, hogy beszegődjem
felségedhez, hahogy megfogadna.
- Jól van fiam, én megfogadlak, éppen szakácsra van most szükségem;
jó hogy jöttél.