Fótonfót király

 

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy király. Ez a király addig-addig, hogy eladta minden vagyonát, s elitta.

Na, gondolta, most már se ruhája, se semmi, kimegy az erdőbe, felköti magát.

Ahogy megy az erdőben, nézeget felfelé, egy varjút lát lábánál fogva lógni madzagon. Annyira károgott, hogy a király felmászott a fára, s valami nehezen leoldotta onnan. A varjú meg a fején átbucskázott, s azt mondta emberi beszéddel:

- Na, te király, jótett helyébe jót várj!

 

- Ugyan, te varjú, mi jót várhatnék tőled?

- Ne félj semmit, hozok neked ruhát!

A varjú átbucskázott a fején, berepült a városba, ide-oda csattogott a szemétdombon, összehordta mindenünnen a rongyot, lett belőle egy öltözet ruha, fót hátán fót. Így lett a királyból Fótonfót király.

Mennek aztán, mendegélnek a varjúval, beérnek egy másik városba. Ahogy megint keresgél a varjú, talál egy aranykrajcárt.

- Várj csak! - mondta Fótonfót királynak. - Egy kis dolgom akadt.

Berepült a királyhoz, hogy adjon kölcsön egy vékát Fótonfót királynak, szeretné megmérni a pénzét. Elvitte a vékát, az aranykrajcárt beleragasztotta, úgy repült vissza vele.

- Ó, szent isten, micsoda gazdag egy király ez, hogy vékával méri az aranyat! - hüledeztek a várban. A varjú meg csak erre várt.

- Itt a gazdám, de nem akar bejönni, úgy sietett, hogy rendesen fel sem öltözött.

- Ha csak ez a baj, a legszebb ruhámat vigyétek ki Fótonfót királynak! Mondjátok neki, hogy várom vacsorára! - adta ki a parancsot a király, s Fótonfót király már azon kapta magát, hogy ott ül az asztalnál a királykisasszonnyal szemben.

- Ne törődj semmivel, kérd meg a lányt! - biztatta a varjú.

- Nem lehet, nincs hová vigyük!

 

- Te csak kérd meg, elintézem én azt is!

Megesküdtek, de a király, a bárók, grófok, hercegek szerették volna látni, hová viszi a feleségét. Befogattak máris, robogtak a hintóval, de hogy hová, azt csak a varjú tudta.

- Arra gyertek, amerre én repülök! - hagyta meg Fótonfót királynak.

Repült a varjú át egy aranyréten. Ott egy aranyménes legelt, a varjú mindjárt megkérdezte:

- Ki ménese vagytok?

- Potrompotrom nagysága ménese.

- Mondjátok azt, hogy Fótonfót királyé! Táltosok jönnek, mind agyonrugdalnak!

- Mondjuk mi, csak agyon ne rúgjanak!

Repül tovább a varjú, arrébb gyönyörű szép aranygulya legelt.

- Ki gulyája vagytok? - azt kérdi.

- Potrompotrom nagysága gulyája.

- Mondjátok azt, hogy Fótonfót királyé! Táltosok jönnek, mindenkit felfalnak!

- Mondjuk mi, csak életben maradjunk!

Hátravoltak még az aranybárányok. Aztán a varjú berepült az aranyerdőbe, Potrompotrom nagysága kastélyába.

De jönnek közben a lakodalmas népek, megállítják a lakodalmas hintót.

- Kié ez a gyönyörű ménes?

- Hát a felséges Fótonfót királyé!

 

Fótonfót király meg majd kővé meredt, hogy őneki hogy lenne ménese?!

„Jó gazda ez!” - gondolta az apósa.

Mennek tovább, meglátják a gulyát.

- Kié ez a rengeteg fényes marha?

- Hát a felséges Fótonfót királyé!

- Nahát, milyen gazdag emberhez adtam a lányom! - ámult az apósa.

Odaérkeztek az aranybárányokhoz is.

- Kié ez a temérdek drága bárány?

- Hát a felséges Fótonfót királyé!

„Na - gondolta az apósa -, ez valóban mérheti vékával az aranyat!”

A varjú meg az erdőben, Potrompotrom nagysága kastélyában lármázni kezdett:

- Bújj el, nagysága! Baj van, jönnek a táltosok!

- Miféle táltosok?

- Már itt dobolnak!

Hát csakugyan erősen verték a dobot Fótonfót királyék, muzsikáltak, nagy zenebona volt, a nagysága megijedt, s hirtelen belebújt a szénakazalba. Gyufát dugott a kazalba a varjú, bennégett Potrompotrom nagysága. A királyi násznép meg visszafordult a kastélytól, hiszen már mindent láttak, lesz miről mesélni odahaza, Fótonfót király meg a felesége éljenek boldogan!

Egy ideig nem is volt semmi baj.

Később is csak a varjú miatt.

Mert azt úgy szerette Fótonfót király, hogy külön szobája volt neki. Hazament, s máris a varjúját kereste, több időt töltött nála, mint a feleségénél. Aztán mikor megsokallta az asszony, ráparancsolt a szolgálóra, hogy étessék meg. Hát megdöglött a varjú. Fogta az asszony, és a ganéba elásta.

Fótonfót király hazajött, és máris kereste a kedves varjúját. Kiásatta azonnal a ganéból, megsiratta, aranyládikót csináltatott neki, abba tette. De mikor el akarta temetni, a varjú átbucskázott a fején, ahogy szokta.

- Nem döglöttem meg, épp csak próbára tettelek! Álltad a próbát. Én most elmegyek, éljetek boldogul!

Ha a varjú Fótonfót királytól el nem szállott volna, az én mesém is tovább tartott volna.