Adventi Mesék: Tizennyolcadik mese

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Leslie Piross: A sánta róka

      Az előző történetemben már meséltem a tanyán történtekről. Most arról mesélek, hogyan fogtuk el a sánta rókát.

      Egyszer télen nagy felbolydulásra érkeztünk. Mindenki a ravasz sánta rókáról beszélt. A tanyasi ólakat egész ősszel fosztogatta a ravaszdi. A harmadik faluból költözött a tanyák közelébe. Ezt a rókát egyszer már elkapta a csapda, de csak eltörte a lábát. Sántasága miatt sajátos nyomot hagyott maga után. 
      Ettől kezdve még nagyobb ravaszsággal járt a tanyák között. Azokat a tanyákat fosztogatta, ahol nem volt elég harcias a kutya. Nem egy tanyasi kutyát megmart! 
      Úgy jött, hogy ne érezzék a szagát. Lakni, a puszta egy nádas részén lakott. A vízen járt, ahol még a legjobb vadászok, legügyesebb vadászkutyák sem találhattak nyomot. Mindenki szerette volna lelőni, de legalább is megfogni.
      A tanyákon, de a faluban is csak a Sánta Róka tetteit beszélték. Hol itt, hol ott találtak széttépett kacsát, nyulat.  Karácsonykor, amikor találkoztunk Józsiékkal, elhatároztuk, megfogjuk a Sánta Rókát. Arra gondoltunk, hogy olyan ketrecet csinálunk, aminek az ajtaját feltámasztjuk egy bottal. Annak idején így fogtuk meg a baromfiakat. Egész szünetben azt csináltuk. Kipróbálni már nem volt időm, elutaztunk. Józsi vállalta, kiteszi a róka útjába.

      Nemsokára megkaptam barátom levelét! Megírta, a csapda jól működött, csak nem a ravaszdit fogta meg, hanem az Ángyi Néni lusta és pákosztos macskáját. A cica bebújt a disznótoros maradékért, és a csapda rázárult. Akkora nyávogást rendezett a fogoly macska, hogy mindenkit felvert a környéken.
      A próba azért volt jó, hogy legalább megtudtuk, sikerre számíthatunk.
      Józsi édesapja, Pali bácsi megtudta, mit terveztünk, segített a jobb, erősebb csapda készítésében. Mire kezdődött a tavaszi szünet, elkészült egy vasketrec. Olyan volt, mint a mi kis csapdánk, csak erősebb. Pali bácsi még reteszt is szerelt rá, ezzel ki tudtuk támaszani az ajtaját.
      Az így felszerelt csapdát a rókacsapásnál helyeztük el. Naponta raktunk bele finom falatokat a rókának. Ági és Zsuzsika minden nap gondosan felseperte a csapda környékét. Így lehetett látni, ott jár-e a ravaszdi.
      Az néhány napig nem ment a közelébe, csak távolról figyelte, de nemsokára közelebb merészkedett. Reggelenként láttuk a nyomát. Amikor már megszokta, és reggelre kiürítette a tálat, elérkezett az idő, élesítettük a csapdát. 
      Másnap izgatottan mentünk megnézni. Nagy öröműnkre a csapdában ott keringett az öreg ravaszdi.
      Szaladtunk az újsággal nagyszüleinkhez. Mindenki nagyon örült, értesítettük a vadászt, aki elszállíttatta az állatkertbe. Ott látták meg, kiskölykei is voltak.
      A vadász sajnálta az anyátlan éhező kölyköket. Megkeresték a vinnyogó két kis rókát. Berakták egy kosárba, és az anyjuk után vitték az állatkertbe.


      Még évekig élt ott, a rókáknak épített kifutóban.