^Vissza az elejére
  
  
  
Get Adobe Flash player

Adventi Mesék

Adventi Mesék: Hetedik mese

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Gabrielle Deuxelle:

A szerencsétlenül járt sakkbábú


       Messze-messze egy távoli országban élt egy kisfiú, Tomikának hívták. Nagyon szeretett sakkozni. Hétvégenként meglátogatták vidéken élő nagypapáját, akivel nagyszerű partikat játszhatott, ebéd után a nagy diófa alatt. Órákon át csak ültek és nézték mereven a kockás táblát és léptették rajta hol fekete, hol pedig fehér bábuikat. Semmivel sem lehetett elcsalni őket a tábla mellől. Történt egyszer, hogy Tomika nagypapája nagyon megbetegedett és sajnos az orvosok nem tudtak rajta segíteni - hosszú időre egy messzi szanatóriumba került. Így a hétvégeket Tomika otthon töltötte szülei társaságában és rendkívül hiányoztak neki a sakkpartik, no persze meg a nagypapája. 
       Karácsonyra szülei ajándékoztak Tominak egy sakkjátékot, minden nap játszott vele, majd mindig szépen összerakta és visszatette a helyére, a többi játék közé a polcra. Nagyon hosszú ideig épen, minden bábú meg volt a készletből. Tomi egészen kicsi volt, de mégis nagyon tudott rá vigyázni. A sakkfigurák is jól érezték magukat, hiszen minden nap játszottak velük, vigyázva szerették őket és a játék után szépen, egymás mellett feküdhettek a kékbársonnyal bélelt fadobozban, várva a másnapi mérkőzést. 
       Az egyik tavaszi napon Tomika az anyukájával játszott. A késő délutáni nap narancsosan megvilágította az íróasztalt, amin éppen a sakkcsata folyt. Tomi állt nyerésre, ám a játék második felében édesanyja fehér bástyája megtámadta a fekete lovat és a második lépésben le is ütötte volna, ám ekkor Lupi, a kutya - a család kedvence - berontott a gyerekszobába, egyenesen az íróasztal felé tartva és feldöntötte azt, majd Tomi nyakába ugrott.  
        Az asztallal együtt a sakktábla is felborult, Tomi pedig sírva próbálta megkeresni a szétszóródott figurákat. Majdnem mindegyiket sikerült visszarendeznie a bársonydobozba, de a fekete lovat sehol sem találta. Szegény kis bábú, ott hevert az ágy alatt, megbújva az ágyláb mögött és ugyanolyan keservesen sírt, mint Tomika. Tudta jól, hogy az ágy alá került, nem is próbált menekülni, csak sírt és sírt. Napok teltek el mire rájött, hogy semmi értelme a sírásnak, megtörölte könnyáztatta szemeit és feltápászkodott, majd körülnézett. 
        - Ó mennyi minden van itt! - kiáltott fel. Itt van egy plüssmackó, ott egy törött zsírkréta. Aztán ahogy a szeme jobban megszokta a sötétséget, körülnézett és látott egy fél pár zoknit és egy üveggolyót is. A plüssmackó megfordult, majd odaköszönt a még most is hüppögő csikónak. Ettől úgy megijedt, hogy ugrott egyet.
       - Szervusz! - mondta a maci. 
       - Szervusz, Mackó! Te mikor és hogyan kerültél ide? - kérdezte megilletődve a sakkfigura. 
       - Tudod, már nagyon hosszú ideje itt élek Gömbi, az üveggolyó és Folti, a lyukas zokni társaságában - mondta a maci. - Úgy kerültem ide, hogy Tomi egészen pici kora óta, mindig velem aludt, de egyszer nagyon rosszat álmodott. Összevissza forgolódott, valószínűleg láza is lehetett és felriadt álmából. Ám ekkor egy hirtelen mozdulat után elejtett engem és hiába sírt értem, nem kapott vissza, mert anyukája nem értette, hogy mit szeretne, és így szépen itt maradtam az ágy alatt és vártam, hogy egyszer végre megtaláljanak. Abban reménykedtem, hogy ha felgyógyul, akkor majd magától indul el megkeresni engem, de sajnos elfelejtette az ő jó öreg Teddy-mackóját - mondta szomorúan maga elé nézve. - Én szép lassan kezdtem beletörődni a sorsomba, aztán felbukkant Folti, a lyukas zokni, Gömbi az üveggolyó és Kréti, a törött zsírkréta is. Azóta, amióta itt vannak, már kellemesebben telnek a napjaim. Ha az ő történetük is érdekel, akkor nyugodtan kérdezd meg, biztosan szívesen elmesélik majd neked - mondta a Mackó és mutatott pufók mancsával az ágy alatt egy sötétebb zug felé. 
       - Köszönöm, hogy elmesélted, nagyon érdekes történet volt - felelte izgatottan a lovacska, majd elindult, hogy felkutassa Foltit, a lyukas zoknit. Hamar rá is bukkant az üveggolyó társaságában, amint egymásnak dőlve dudorásztak 
       - Szervusztok! - köszönt udvariasan a kis faló. - Hallottam, hogy ti vagytok Folti és Gömbi. A mackó elmondta, hogy ti is itt ragadtatok, akárcsak én. Az én nevem Csikó és a sakktábláról kerültem ide egy furcsa eset folytán, amit Lupi, a kutya okozott. Teddy-mackó azt mondta, hogy ti is biztosan elmesélitek majd idekerülésetek történetét. 
       - Ha már ilyen kíváncsi kis figura vagy, szívesen elmondjuk, hogyan kerültünk ide az ágy alá, de csak ha utána te is részletesen elmeséled a történetedet. - mondta Gömbi. Ebben meg is egyeztek, majd kényelmesen letelepedtek, hogy meghallgassák az üveggolyó meséjét. 
       - Tudod, az úgy történt, hogy egy napon Tominak születésnapi zsúrja volt és néhány barátjával együtt petángoztak. Előfordult, hogy egy-egy golyó túl messzire gurult, de nem törődtek vele, mert kevés idejük volt a játékra. Én is belefeledkeztem a csatába és túl messzire kerültem társaimtól. Akkor még nem zavart, hogy a zsúr után, amikor Tomi a golyókat kereste, rólam megfeledkezett. Csak vártam, vártam. Végül már egyre türelmetlenebb lettem, hogy nem jön értem. Itt ragadtam a többiekkel együtt és most én is azt várom, hogy megtaláljanak. 
        - Ez a történet is nagyon szomorú - csóválta a fejét a kis ló. - Én egy sakkmérkőzésen vettem részt, amikor egyszerre egy nagy dübörgés törte meg a csendet, s Lupi, a kutya berontott a szobába, egyenesen az íróasztalnak, és felborította vele együtt a sakktáblánkat is. Leestem a tábláról, begurultam ide az ágy alá és többé nem találtak meg. Attól tartok, hogy nem látom viszont többet a társaimat s azt a kényelmes, bársonnyal bélelt fadobozt sem, amiben megpihenhettem egy-egy kimerítő mérkőzés után. Ez az én esetem - sóhajtott a kis ló. - De amint látom, zokni barátunk már nem tudja elmesélni a történetét. - Fejét Gömbinek támasztva szépen elszenderedett. - De sebaj, bizonyára lesz még időnk, hogy őt is meghallgassuk - mondta lefelé görbülő szájjal a sakkbábú.
       Ekkor furcsa nesz hallatszott az ágy mellől és egy hosszú fekete, szőrős valami kezdett ide-oda csúszkálni az ágy alatt. 
       - Vajon mi lehet ez? - kérdezték összebújva a megszeppent játékok, majd egy szempillantás alatt fellebbent az ágytakaró és a hosszú fekete dolog végén egy világos kéz jelent meg, majd egy másik ugyanolyan, ami felemelte, s kihúzta az ágy alól az ijedt játékokat, a törött zsírkrétát és Foltit, a lyukas zoknit is. Szemüket ugyan bántotta a hirtelen termett fény, de boldogok voltak, hiszen a hosszú idő óta sóvárgott vágyuk végre teljesült, megtalálták őket. Majd megmentőjük hangját hallották, amint ezt kiálltja: 
        - Tomika, gyere gyorsan! 
        A kisfiú kíváncsian futott be a szobába, majd örömében azonnal magához ölelte elveszettnek hitt kedves játékait. A kis fekete csikó visszakerült régen látott díszdobozába társai közé, a lyukas zoknit Tomi édesanyja megvarrta és a mosógépben újjávarázsolta, így került be tisztán, illatozva társa mellé a fiókba. És a régen elfeledett Teddy-mackó ott pihen ismét Tomika párnáján, kinyújtóztatva fájó tagjait. Gömbi, az üveggolyó is csillogva került vissza kedvenc polcára társai mellé, az üvegpohárba, és a félbetört zsírkréta ott szunnyadt már Tomika tolltartójában. 
       A játékok hosszú idő óta végre nyugodtan hajthatták álomra fejüket, s mély álomba merülve egy olyan mesét álmodnak, amelyben Tomika újra megtalálja őket.

Copyright © 2013. Mondj egy mesét Rights Reserved.