Az elátkozott kastély

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon, még az Óperenciás-tengeren is túl. Ez Andrásfalván történt, hogy volt egyszer egy szegényasszon, annak volt egy leánya. Betegeskedett a szegényasszon és nemsokára meghalt. Megmaradott a leánya, a szegény asszonyt eltemettette a falu, mert olyan szegények voltak, hogy még nem is volt, amivel eltemettesse a leán az anyját.

Kibútt a kalibából temetés után, s volt egy rongypokróca, azt magára húzta és elindult ország, világ ellen. Ment, mendegélt, egyik házhoz is bétért valamit kéregetni, hogy étlen meg ne halljon, másikhoz is. Hol adtak neki, hol nem, azt mondták:
- Menj el édes leánkám és dolgozzál, álljál be szolgálni, mert nekünk is csak úgy van, hogyha dolgozunk!

De a leánnak nem fért a dolog a fogára, egy rest leány volt, nem szeretett dolgozni. Nyáron még csak meg volt, mert egyik kertből lopott valamit, s a másik kertből is. Egyik gyümölcsfáról is ett valamit, a másikról is, de mikor tél lett, akkor meg volt gyűlve a baja. Őszre járt az idő, fújt a szél, hol fog ő telelnyi? Hát így mendegélt, és egyszer csak beért egy városba. Valami dobszót hallott. Azt dobolták:
- Közhírré tétetik: a királynak van egy nagy kastélya és azt el szeretné adni. Amennyit kér, azt valakinek ha kell, megadja, mert a király nem alkuszik semmit se!

Gondolja magába a leán, hogy:
- Kéne nekem az a kastély, igaz, hogy pénzem nincs egy fillérem sem, de legalább mindenki monhassa, hogy én kastélyba aludtam, kastélyba lakom! Ha még egy napig leszek, akkor is, de megalkuszom a királlyal. Oda is ment.
- Felséges királyom, megveszem a kastélyát, mennyi lesz az ára?
- Hát édes leányom, az ára 336 krajcár.
- Sok az adósom - hazudta a leán -, s ha megadják, akkor felségednek kifizetem, kössönk egy határidőt.
- Hát annak 336 nap lesz a határideje, akkorra ha megfizeted jó, ha nem, hát akkor lesz, ami lesz.

Odaadta a kulcsokat a leánnak és kieresztették a nagykapun a kastélyba. Annak 336 ablaka volt, 12 szobája, s 54 ajtó rajta. Ment a leán az egyik szobából ki, a másikba bé, de mindenhol üres volt.

Ez így ment napról-napra. A macska minden áldott este békéredzkedett és hozott a leánnak egy drágakövet. A leán kiment és hozott be nagy hosszúkó fazakat, cserepfazakat a kerítésről, és abba beli gyűjtötte. Így már annyi volt a drágakő, hogy teli volt a fazak. A macska minden este odament a leánhoz, dorombolt, s elalította, s mikor felébredett a leán, a macska nem volt seholse.

Gondolta magában a leán egyszer "- Megállj, majd megleslek, hogy hol jársz te, honnan hozod ezeket a drágaköveket." Csak úgy csillogtak, gyémánt volt, arany volt azok a kövek. Úgy is lett, este a leán lefeküdt, nyávogott a macska, békéredzkedett, béeresztette, s mikor lefeküdt a leán mellé, a leán tette magát, hogy ő aluszik.

A macska felkelt, s egyet dobbantott az ajtónál a lábával, s az ajtó kinyílott. Elindult a macska egyik szobán keresztül, végig a másikon, de a leán lassacskán, alattomba utána. S ahogy ment a macska, egy nagy hosszú folyosóra ért, de a leán utána. A folyosó véginél újra egy gyönyörű szép út vezetett, ott különbnél-különb fák voltak, ezüst fák, ezüst körték voltak rajta, aranyfák, aranyalmák voltak, gyémántfák, gyémántszilvák, de a leán csak ment utána. Letört mindegyik fáról egy ágocskát, s akkora reccsenés lett, hogy a macska visszafordult, hogy mi történt, de a leán elbújt egy fa háta mögé, s nem látta meg a macska, hogy a leán ment utána.

Csak ment utána, lábujjhegyen a leán, s egyszer csak a macska előtt kinyílott egy ajtó, s ott grófok, bárók, hercegek, válogatott cigánylegények táncoltak, szólott a zene, a muzsika, s a macska is egy kecskebugát vetett s ott volt a többivel, táncolt, mulatott. No, a leány visszafordult. - Tudom, most hol van ez a macska - gondolta magában - honnan hozza a drágaköveket. Visszament a leán, s azt a faágakat eldugta a pokróc alá. Akkornap megint eltelt, s másik este jön a macska. Békéredzkedett, béeresztette a leán, s odabútt a leán mellé. Elkezdett dorombolni, nyávogni. S mondja neki a leán: - Haszontalan macska, hol jártál te? Tudom, hogy hol voltál! Erre olyan mérges lett a macska! Mérgesen kezdett nyávogni, s körmölni kezdte a leánt a körmeivel, de a leán csak mondta tovább: - Ne tagadd le! Tudom, hol voltál. Itt vannak a faágak, amerre jártál, az arany, ezüst, gyémánt ágak.

Hamberger Sarolta (Jászberény) rajza, 9 éves

S mikor a leán elébe tette ezeket az ágakat, a macska csak egy nagyot-nagyot nyávogott, s egy kecskebugát vetett, s olyan szép királyfi lett belőle, hogy a napra lehet nézni, de arra nem. S az a kastély nagyot csendült, s akik ott voltak abba a mulatságba, mind elátkozott grófok, bárónők voltak, hercegek, s mind visszaváltoztak emberi alakjukra, mert addig mind macskák voltak. S a király azért adatta el ezt a kastélyt, ezt a palotát, mert nem akart senki sem lakni benne, mert annyi macska volt ott abban a palotában elátkozva.

Akkor ez a királyfi s a leán kifizették a királynak abból a sok drágakövekből a kastélyt. Összeházasodtak, nagy lakodalmat csaptak és még ma is élnek, ha meg nem haltak. A szegény leánból királyné lett, s nem kellett dolgozzon, mert úgy is elég rest volt.

Itt a vége fuss el véle, aki nem hiszi, járjon utána.