Leslie Piross: Mese a kenyérről

      A tejjel ismerkedés utáni napon nem fogta az ágy kis unokáimat. Már hajnalban jöttek a szobámba.
       - Nagyapa! Megígérted, ma a kenyérről mesélsz! Ébredj fel! -keltegettek jó korán.
       - Igen, emlékszem, és már a reggeli alatt el is kezdjük! Gyorsan terítsetek!
      Amíg megterítettek, felszeleteltem a kenyereket, megsütöttük a rántottát.
       - Látjátok, most is többféle kenyér közül választhattok. Az a sötét az rozscipó, a világosabb pedig a búzakenyér. Most megesszük a reggelit, és utána kimegyünk a földekre, megnézzük a búzát és a többi gabonát. Ott kezdődik a kenyér útja. 
       Reggeli után a két izgatott kislánnyal kimentünk a határba. Az árpaföldön már nagyban folyt az aratás. A kombájnok vágták az aranyló árpamezőt.
       - Nézzétek, a kalászban vannak a szemek. -letéptem egy-egy kalászt és odaadtam nekik. A saját kezembe is fogtam egyet. -Látjátok, itt vannak benne a magok -mutattam és szétbontottam. Ha pedig megdörzsöljük, kiperegnek. Az a nagy gép -mutattam az arató-cséplő gépre -levágja, kibontja a szemeket, és összegyűjti. Teherautókkal nagy tartályokba, silókba hordják.
      - Ebből is kenyér lesz? -kérdezte Dórika.
       - Nem, az árpakenyér ragacsos, nem olyan, mint amit a boltban vehettek. Ezt a malacok, csirkék eszik. A búzát és a rozst ugyanígy aratják. De ezek még nem értek meg. Ott a másik táblába búzát vetettek, távolabb pedig láthatjátok a zabot is.
       - Tudom, azt szeretik a lovak! -magyarázta Eszterke. -Emlékszel, milyen boldogan ropogtatta Ráró, amikor a lovaglás után adtunk neki!
       - Bizony, nagyon szeretik. De ti is, mert a müzliben is vannak zabszemek. -magyaráztam. Hazafelé menet vettem mindenféle gabonából egy keveset.
       Otthon aztán a mozsárban megtörtük a mintákat. Nagy érdeklődéssel nézték a különféle darabokat. 
       - Ezek a fehérek lisztszemcsék! A barna pedig a héj, ezt nevezzük korpának. Az pedig a csíra. Ha nem törjük össze, hanem elültetjük, ebből fejlődik a növény!
      - Igen, az ősszel az iskolában cserepekbe ültettünk! Csak a télen elszáradtak! -panaszolta Eszterke.
      - Igen, mert a télen, a hidegben, a hó alatt pihennek. Ha nem tudnak, elpusztulnak.
      A maroknyi összetört búzából kiszitáltam a korpát, és megmutattam a lisztet.
       - Ilyen kevés lisztért ennyi búzát kell mozsárban megtörni? -ámult el Dórika.
       - Bizony, régen nagyon nehéz munka volt, amíg nem építettek malmokat. Ha gondoljátok, délután a kis malmocskát is megnézhetjük. Most viszont a bolti lisztből készítünk kenyeret! Látjátok azt a csészét, abban kovászoltam még az este. Élesztőt kevertem össze nedves lisztel. Mostanra megnőtt, és látjátok kis buborékok is vannak benne. Az élesztőben nagyon kis élőlények, az élesztőgombák vannak. Ezek segítenek, hogy könnyű, finom tésztánk legyen. Most úgy készítjük, ahogy Déditől tanultam. Ő pedig szintén a mamájától. Mindig tett a lisztbe egy kevés főtt krumplit, és savót. Most pedig hozzákeverjük a kovászt. 
       Amíg elmondtam, a kis dagasztóteknőbe tettem a hozzávalókat, összeállítottam a tésztát és dagasztani kezdtem. 
      - Én is szeretném dagasztani! -kezdte Dórika.
       - Jó, előbb te, utánad pedig Eszterke következik.
      A nehéz munkát hamar megunták, ezért inkább géppel fejeztem be.
      - Most pihen. Majd meglátjátok mekkorára nő! -mondtam és letakartam a tésztát.
      - Addig befűtjük a kemencét. -hívtam őket az udvarra.
       Ott áll a kis tábori kemence. Szabályos, csak a mérete kisebb, mint a réginek a tanyán. Fával jól befűtöttük. Közben a megkelt tésztát megformáztuk. Egy cipót és egy tucatnyi lángost készítettünk. 
       - Most pedig készítünk árpakenyeret is! Olyat, amit Jézus idejében ettek. Ezt is hasonlóan készítik kovásszal, csak ebből lángos alakút lehet sütni. Nézzétek, Ennek zöldes a színe, és édeskés az íze!
      Megformáltunk négy kis pitát ebből is.
       Amíg keltek, a kemence tüze leégett. Kisepertem a hamut, nedves seprűvel. Papírt dobtam be, amely fellángolt. Ez jelezte, elég meleg a sütéshez. 
       A sütőlapátra borított cipót nedves kefével letakarítottam, betoltam a kemencébe. A lángosok is bekerültek. 
       Bezártam a kemence ajtaját.
       - Most pedig megvárjuk, amíg megsül. Hozzunk ki tejfelt, libazsírt. Azzal igazán finom a friss lángos!
      Nemsokára a teraszon mindent előkészítettünk. Negyedóra múlva sütőlapáttal emeltem ki a finomságokat. A cipó kisülésére bizony még várnunk kellett. A meleg lángosok darabjait a friss tejfölbe mártogattuk, ez volt az uzsonna.
      Amikor kivettem a frissen sült kenyeret, az egész udvart betöltötte az illata. Amíg kihűlt, átmentünk megnézni a darálókat, a kis házi malmokat is. Volt ott még forgó köves, de korszerű acélhengeres is. 
       - Ezeket még kézzel lehet hajtani, de a nagyobbakat már vízzel, széllel vagy gőzgéppel forgatták. Ma már villanymotort használnak.

      Mire a sok látnivalóval eltelve hazaértünk, már a vacsoracsillag is fent volt az égen. 
      A cipót is megkóstolták, de bizony a lányoknak majd' leragadt a szemük.
      - Nagyapó, te olyan érdekes, igaz meséket mondasz! -búcsúzott Eszterke, de már indult ő is Dóri után álomországba!