Leslie Piross: Mese tejjel

Tudjátok kis barátaim, én Biharországban voltam kisgyermek. 
      Szüleimmel már bent laktunk a városban, de nagyszüleimnek még sokáig megmaradt a tanyája. Ez olyan régen történt, hogy nemhogy számítógép és televízió nem volt, hanem még villany sem! Ők egész évben kint laktak. Ágikával, a húgocskámmal lehetőleg az egész nyarat kint töltöttük. 
       A legközelebbi tanya olyan messze volt, hogy még a kutyaugatás sem hallatszott át! Szerencsénkre ott is volt korombeli unoka, kettő is: Zsuzsika és a bátyja, Józsi. Amikor csak megtehettük, átmentünk hozzájuk, vagy ők jöttek hozzánk játszani.
       Unokáimnak sokat mesélek ezekről az évekről.

      Egyik nagyon meleg nyári napon történt, hogy Eszterkével és Dórikával, két kis unokámmal az udvaron, a lugasban uzsonnáztam. Nagyon finom aludttejet ettünk, friss vajas lángossal. 
      - Nagyapa! -fordult felém Eszterke- Nézd csak, milyen érdekes az aludttej alja! Mint a szivacs! És olyan furcsa lé van az alján.
      - A melegben kivált belőle a savó -válaszoltam.- Látjátok, a tetején pedig ott a finom vajas föl. Régen, a tanyán, mindig magunk készítettük a túrót és a vajat is. Ez most nem bolti tej, Zoli bácsiéktól hoztam. Tegnap fejték, és megaltattam. A vajat is ők köpülték. Ha akarjátok, este átmegyünk, megnézhetitek a fejést.
      - Nagyon jó! -örvendeztek a lányok. 
      - Ha befejeztétek az uzsonnát, megnézzük a tejet közelről.
       Az evés után behozták a konyhába az edényeket. Elővettem a reggel kapott házi tejet. A tetejére már nemcsak feljött a tejszín, de már kis vajdarabok is voltak benne.
      - Nézzétek csak, az ott a tejszín -mutattam rá. Kis kanállal leszedtem a tetejéről. - Ez pedig egy kicsike darab vaj! -tettem a kistányérra belőle egy darabocskát. 
      - Megkóstolhatom? -kérdezte Dórika.
      - Tessék csak! -és felé nyújtottam a tányért. Mindkét kislány az ujja hegyével tett a szájába belőle.
      - Ez tényleg vaj. Csak olyan furcsa.
       - Igen, mert még nincs készen -válaszoltam. - Amikor még a tanyán voltunk nyaranta, nem várhattunk napokig, hogy magától kiváljon a vaj és a tejszín. Nagyapáéknak volt egy gépe, szeparátornak nevezték. Ezzel elválasztottuk a tejszínt a tej többi részétől. Ez nagyon érdekes szerkezet! Akkora volt, mint egy nagyobb bögre. Tetején tölcsérrel és az oldalán két csőrrel. Volt még hozzá egy kar, ezzel forgattuk. Ha elég gyorsan forgott, és beleöntöttük a tejet, az egyik csövön jött a tejszín, a másikon a sovány tej. 
       - Miért sovány a tej? Lefogyott? -cserfeskedett az óvodás Dóri.
       - A tej nem tud lefogyni! De nagyapa, miért sovány a tej? -szólt közbe nővére.
       - Ezt csak így mondjuk. A boltban most is láthattok többféle tejet. Ezekben több-kevesebb vaj van. Amiben kevesebb, az a sovány tej, amiben több, az a zsíros. 
       - A sovány tejből aludttej készült. A nagy melegben ezt ettük mi is reggelire, uzsonnára. De olyan sok aludttejünk volt, hogy egy egész óvodának is sok lett volna! Ezért aztán az aludttejet megforraltuk egy üstben. Először csak olyan lett, mint amit láttatok az előbb. És láss csodát! Nagy túró darabok keletkeztek. Ezt szépen leszűrtük. Voltak nagy zsákok, ebben volt a túró. A lecsöpögött savót pedig nagyon szerették a malacok!
       - A tejszínből pedig finom habot készítettetek, ugye? És eperrel ettétek meg, meg tortára tettétek?
      A két kislány nagyokat nyelt, láttam, máris érzik a finom tejszínhabot a szájukban.
      - Azt is készítettünk, de olyan sok volt, hogy tejfelt készítettünk belőle, meg vajat. A tejfelkészítésben semmi érdekes sem volt, megaltattuk. De a vaj köpülése az nagyon tetszett. Volt egy ekkora hordócska, mint egy veder. Volt benne néhány pálca. Félig töltöttük tejszínnel, és egy kar segítségével forgattuk. Nagyon sokáig kellett csinálnunk. Amikor kinyitottuk, a közepén ott volt a vajdarab. Ezt egy kendőn megszárítottuk. A friss vajat szép faragott formába tettük. Minden családnak saját mintája volt! A mienken volt egy margaréta, mert dédanyám Margit volt, ezért azt faragták rá. Ági nénétek pedig rózsát faragtatott a sajátjára. Ha elmegyünk, megkérjük, és megmutatja! Néha sajtot is oltottunk. Mamám tartott erjesztőt. Ebből rakott a sajtnak való tej-tejszín keverékbe. Néhány nap alatt megaludt. Ekkor sót kevertünk hozzá, leszűrtük, és gombócokká formáztuk. Hetekig kellett várni mire elkészült.
      Egy köcsög aludttejet áttöltöttem lábasba, és feltettem melegedni. 
      Nemsokára csengett a telefonom. Zoli szólt, kezdődik a fejés. Átmentünk.
Bementünk az istállóba. Zoli már előkészítette a fejőgépet. A megmosott tőgyre ráhúzta a csonkokat, elindult a fejőgép. A két unokám szájtátva, megilletődve nézte, ahogy szinte zubogott a tej a kannába. Amikor már nem folyt tovább, a másik tehén fejésére került sor.
      Közben Kati, Zoli felesége hozta a sajtárt, és kézzel fejte ki a maradékot. 
      - Nagyapa, milyen furcsa vödörbe fej Kati néni! -szólt Eszterke. 
      - Ez a sajtár. Régen minden tejet így fejtünk ki -válaszoltam.
       Átkísértük a háziakat a tejkonyhába. Kati egy-egy kis csuporba töltött a gyerekeknek a friss, még meleg tejből.
      - Ezt kóstoljátok meg! Ilyet nem kaptok a városban! -kínálta őket.
       A szokatlan ízű langyos tej mérsékelt tetszést aratott. 
       Megköszöntük a bemutatót, és hazamentünk.

      Addigra az aludttejből kivált a túró. Leszűrtem, és a kis túródarabot megkóstoltattam a kicsikkel.

      Egész este kérdezgettek. Lefekvéskor hozzám bújt Dórika.
       - Nagyapa! Kenyeret hol vettetek? Azt mondtad, nem volt bolt a tanyán! -kérdezte.
      - Magunk sütöttük. -feleltem.
       - Ugye azt is elmeséled! -kérte Eszter is.
       - Majd holnap, mert már késő van -ígértem meg.