A bátor Dani és a barátságos szellem
Egy hűvös őszi este Dani a legjobb barátjával, Lilivel Halloweenre készülődött. Mindketten alig várták, hogy elinduljanak a faluban a "csokit vagy csínyt" körútra, és minél több édességet gyűjtsenek. Dani, aki mindig is szerette a kalandokat, boszorkánynak öltözött, míg Lili egy ijesztő vámpírruhát választott. A levelek zizegtek a talpuk alatt, ahogy elindultak a faluban. Ahogy a házakhoz értek, a töklámpások világították meg az utat, és mindenhol nevető gyerekek szaladtak fel-alá.
Nicsak! Mi történt szegény Szörnyeteg Lajossal? Már egy jó félórája csak ténfereg, kódorog, szédeleg, lődörög itt a tisztáson. Meg támolyog
Oda is ment hozzá Dömdödöm – akiről mindenki tudja, csak annyit tud mondani: dömdödöm –, és megkérdezte:
– Dömdödöm?
– Jaj, kedves Dömdödöm – panaszolkodott neki Szörnyeteg Lajos –, nagyon, de nagyon gyötör az álmosság. Le akar teperni, le akar ütni a lábamról, gyúr, gyömöszöl. Au! – nagyot ásított.
– Döm, dödöm, döm – magyarázta élénken Dömdödöm és már mutatta is.
Mi sem egyszerűbb ennél! Ha az ember álmos, bukfencezni kezd. Hét bukfenctől már majdnem virgonc, tizennyolctól már szétveti az éberség. Huszonkilenc bukfenctől még az álomkór is elmúlik.
– Rettentően köszönöm – suttogta két ásítás között Szörnyeteg Lajos. – Nagyon de nagyon.
És zimzum-zumzim, bukfencezett huszonkilencet.
– Ma fát vágni megyünk – mondta Mikkamakka.
– Csak erősek jelentkezzenek. Egér Elek, ne nyújtogasd az ujjad! Gyenge vagy.
– Ezt rám mondja! – méltatlankodott Egér Elek a szomszédjának, és fél kézzel kinyomott egy fenyőtobozt. – Tapintsd meg a muszklimat!
Történetesen Ló Szerafin, a kék paripa állt mellette. Szégyenlősen lenézett, tekintetével megkereste a szürke avarban szürkéllő egeret, s reszketeg hangon mondta:
– Nem merlek megtapintani, mert belehalsz. Különben tényleg pompás izmaid vannak.
– Na ugye! – mondta Egér Elek, és rátartian beballagott az erdőbe. Mert mégis… favágás.