- Nízzed, fiam, a többi bíresek elmentek szénáír, még ott íred te is. Eredj, fiam, hozzál te is egy szekír szénát haza!

Elmegy Negyvenkilenc három lúval. Mikor a rítre írkezik, a többik már ippen indulóban voltak hazafelé. Azt mondja Negyvenkilenc: - Na gyertek, segíjjetek nekem is, rakjuk meg az én szekeremet is!

De neki ugyan senki se segített. Mit gondolt? Megfogta ű a karó tetejit, meglógatta. Mikor a karó meglazult, a bal tenyerit nyomta a baglya feneke alá, jobb kézzel megfogta a baglyát, fellökte egíszen a szekírre, hogy el se bontotta. Ment hazafelé. Már feleútjánál elékerült a többinek, mivel ű lúval ment, a többiek meg ökörrel voltak. Mikor ment ű bé a városba, egy szűk sikátoron ment lefelé. Elírte a sz...ás. Hátul került a szekíren, és ott vígezte a baját. Ű aval hazament, de

még bé se rakta a szekeret, szaladtak a bíresek lelkendezve haza, küldjön a gazda vagy tíz embert lapátokkal, me belédűltek az ökrök a sz...ba. Azt mondja Negyvenkilenc, me meghallja ű is:

- Ne menjen senki, me elmenyek én!

Volt neki egy nagy lapátja, azonnal kirángatta az ökröket a szarvánál fogva. Két-háromszor elvette az összes trágyát az útból. Ej, de az úr szintén megharagutt Negyvenkilencre, hogy olyan piszkosságot csinált az útba. Megint csak elhatározta, hogy ippen pokolba küldi el, hásze ott sok ördög van, majdcsak elbánnak vélle. Azt mondja az uraság Negyvenkilencnek:

- Hallod, te Negyvenkilenc, menj el te ippen pokolba! - Mit csináljak ott, nagyságos uram? - azt mondja.

- Tartozik - azt mondja - az ördögök fejedelme hat zsák pínzzel, aztat kírd meg, s hozzad haza. Itt az írás, ni! Ebbe van beléírva, hogy mennyivel tartoznak.

Az írás pedig azt tartalmazta, ahogy odaírkezik, azonnal öljík meg. Béfog Negyvenkilenc három lovat, jól bétarisznyál magának, s elindul vélle pokolba. Mikor kiírkezett pokoltetőre, látta, hogy odabent pokolban ezer tűz is íg. Minden tűz körüll ötven-hatvan ördög fűtözősködött. Kezdik Negyvenkilencet lökdösni:

- Hogy mertíl te idejönni a mi országunkba? Negyvenkilenc azt mondta:

- Hogyne mertem volna, mikor a ti királyotok tartozik gazdámnak hat zsák pínzzel. Itt az írás rúlla, ni! - mutatja.

Nízik az ördögök az írást:

- Ippen jó. Az van ide írva, mijent ideírkezel, öljünk meg. - Na - azt mondja -, az se baj, öljetek meg!

Avval aztán felkap egyet. Egy szempillantás alatt mind az összeset tűzbe verte. Mind ott hengergőztek egymásonn a tüzön. Sírnak az ördögök, jajgatnak; az istenír ne bántsák űket, tizenkét zsák pínzt adnak neki, nemcsak hatot.

- Na - azt mondja -, akarom látni, mírjétek ki!

Kimírik a tizenkét zsák pínzt, felrakják a szekírre, azt mondják: - Na, mehetsz!

- Haj - azt mondja -, hogy mehetek ki innét? - azt mondja. -Nagy a hágó, ki kell hogy vontassatok!

Haj, istenem, fíltek az ördögök. Egy se akart menni, me attúl filtek, hogy megöli. Erőszakkal mégis odaadtak neki egy sánta ördögöt. Ha azt elpusztítja, sem olyan nagy kár, mint egy íp lábúért. Kiviszi az ördög egyedüll, nem is kellett húzni a lovaknak. Mikor künn voltak a tetőn, fogta Negyvenkilenc az ördögöt, visszahajította a pokol közepibe. Még akkor is leütött vélle vagy tizenkettőt ott a tűz körüll.

Ment ű hazafelé, de elfogyott az ennivalója. Jába volt a sok pínz, nem volt hunnat vásárolni ennivalót. Ahogy ment egy szöllőhegyen vígig, meglátott egy nagy körtifát. A körtifán volt egyetlen egy körti csak, de az ű kezibe jába akadt ejjó hajítófa, mint nekünk, űneki csak annyi volt, mint egy szál tollu. Ű bizony kifogta a lógós lovat, s felhajította a fára. Avvót a hiba, hogy a hámot se vette le rúlla. A hámok odaakadtak valami ágba, a körti leesett, a lú fennmaradt. Mondja Negyvenkilenc egypárszor.

- Gyere le, lú! - de abbizony nem jöhetett. - Egyenek meg a kutyák, viszek én gazdámnak elíg pínzt, vegyen mást!

Otthagyta a fán. Hazahajtotta a lovakat, bészolgáltatta a pínzt a gazdának szépenn. Az esztendeje ki is tőtt, az uraság a hat zsák pínzt nekiadta, me csak hatot kíretett vélle, s még mái napig is íl, ha nem hótt meg.