Egyszer csak levelet kapott a király. Az üveghegyi királyleány írt, hogy állandóan a királyfin jár az esze, küldje el hozzá. A király elküldte a legnagyobbik fiút.

Elindult a fiú. Ahogy odaért a tenger-szigetre, már várták. Az út végestelen végig szőnyeggel terítve. Egészen addig, ahol a királykisasszony lakott. De a legnagyobb királyfi nem mert a szőnyegre lépni. A lovával csak úgy mellette ment mindig. Így ért a királykisasszonyhoz.

Az meg mikor meglátta a királyfit, fordítva a lovára kötötte, úgy küldte haza.

Újra üzent a királynak, hogy küldje el a fiát. A király elküldte a második fiút is, de ez is lóra kötve tért haza.

Harmadszor is írt a királyleány, hogy most már aztán küldje el a fiát a király. Búsult a beteg király. Az életét is féltette, meg attól is tartott, hogy a híres üveghegyi királyleány ráküldi a seregét, és még az ország is semmivé lesz.

Ahogy búslakodott, bejött a fővadász. Elmondja a királynak, hogy ő bizony félrevezette. Csak a kalapját hozta haza a királyfinak, nem bántotta egy ujjal sem.

Megörült a király, sürgönyt menesztett mindenfelé, hogy azonnal kerítsék elő a fiút. Meghallotta ezt a legkisebb királyfi. Otthagyott csapot-papot, mindjárt lóra ült és hazavágtatott. Otthon megbocsátott az apjának, már miért ne bocsátott volna meg? Hisz sírt az öreg rettenetesen.

Most már ő indult útnak az üveghegyi királyleányhoz. Nem kerülgette ám ő a szőnyeget! Ahogy vágtatott, csak úgy lobogtatta utána a szél.

A királylány már messziről látta, hogy jön a királyfi. Elébe szaladt, a nyakába ugrott, és azt mondta:

- Ásó, kapa, nagyharang válasszon el bennünket!

Már csak a lagzi volt hátra, de arra még várni kellett.

A királyfi megint megtöltötte a két üveget a csodatevő orvossággal, és gyorsan hazavágtatott. Az öreg király, amint bevette az orvosságot, mindjárt jobban lett. Akkorát táncolt a fia lakodalmán, mintha maga is húszéves lett volna.

Itt a vége, fuss el véle!