Peti nem szeretett tanulni. Mindig félve ment az iskolába, és attól rettegett, hogy a tanító néni kihívja felelni. Otthon a tanulás helyett szívesebben játszott, csavargott barátaival. Szülei hiába figyelmeztették, hogy így nem lesz jó, meg fog bukni. Peti rájuk se hederített. Minek tanulni - mondogatta - csak időpocsékolás a tanulás. Mennyivel jobb játszani, és nézni a televíziót, mint órák hosszat a könyv fölé görnyedni.
      Nem is tanult sokat. Pár perc alatt összecsapta a leckét és futott a haverjaihoz játszani. De egyik nap a tanító néni mondta az osztályban:
        - Gyerekek, holnap dolgozatot írunk. Mindenki készüljön föl jól, hogy sikerüljön a dolgozat, mert ettől függ a félévi bizonyítvány.
      Aki rendszeresen tanult annak nem volt mitől félnie, de aki heteken át csak lógott, az bizony félhetett. Így volt ezzel Peti is. Szinte semmit sem tanult. Egy délután nem lehet bepótolni a lemaradást. Ezt tudta nagyon jól Peti is. Szomorúan ült a szobájában az íróasztal előtt, és merengett, hogy mit kellene kitalálni, hogyan lehetne ügyeskedni a dolgozatírás alatt, hogy ne kapjon egyest, és főleg ne bukjon meg.
      Akárhogyan is törte a fejét, nem talált ki semmi okosat. Puskázni is csak az tud, aki legalább kicsit is ismeri az anyagot. Ő szinte semmit sem tudott. Már látta lelki szemei előtt a gyászos eredményt, és szüleinek a mérges tekintetét, amiért megint rossz jegyet hozott haza. De már nem sokat lehetett tenni. Szinte bizonyos, hogy egyest fog kapni, mert megint üres füzetet ad át a tanító néninek. 
        Váratlanul a tolltartójából hangokat hallott:
        - Peti, nyisd csak ki a tolltartót!
        Először nagyon meglepte a hang, és azt hitte, hallucinál. Ki hallott ilyet, hogy a tolltartó tud beszélni.
      Kinyitotta a tolltartót, és lássatok csodát: kiugrott belőle az egyik kis ceruza. Vidáman Peti elé penderült.
        - Ki vagy te? - kérdezte ámulva Peti
        - A ceruzád vagyok. Nem ismersz meg?
        - Azt látom, de hogyan lehet, hogy tudsz beszélni és járni?
        - Egy mindentudó ceruza mindent tud - nevette el magát Peti ceruzája. - Látom, nagy bajban vagy. Nem tanultál, és holnap dolgozatot írtok. Ugye?
        - Igen - hebegte-habogta Peti - Nem fogadtam szót a szüleimnek, és inkább játszottam a tanulás helyett. Nem tudom, mi lesz, ha megint egyest kapok.
        - Mi lenne, mi lenne? - hahotázott a ceruza. - Természetesen megbuksz. Szüleid majd nagyon bánatosak lesznek miattad, pedig ők mindent megtesznek érted, de te egy hálátlan kisfiú vagy.
        Peti erre nem tudott mit felelni, csak keservesen elsírta magát és az asztalra borult.
        - No, ne sírj! - vigasztalta a ceruza. - Segítek a bajon.
      - Segítesz? - ugrott fel boldogan Peti. - De hogyan?
        - Holnap velem írd meg a dolgozatot! Meglásd, ha így teszel, akkor sikerülni fog. De egyet ígérjél meg nekem!
        - Mindent megígérek - fogadkozott Peti. 
        - Ezentúl rendszeresen, szorgalmasan tanuljál, és játszani csak akkor menjél, ha már minden leckét megtanultál, mert ha nem, akkor többet nem segítek, sőt mindenkinek elmondom, milyen buta fiú vagy.
        Másnap reggel Peti izgatottan kelt fel az ágyból. Izgult, hogy vajon a ceruza állja-e a szavát.
        Az iskolában a tanító néni kiosztotta a füzeteket, amiben a dolgozatot kell írni. Peti elővette a mindentudó ceruzáját, és nekiállt a dolgozat megírásának.
        A ceruza nem csapta be. Peti könnyedén megírta a dolgozatot. Még a tanító néni is igen elcsodálkozott, amikor egy hét múlva kiosztotta a füzeteket:
        - Látom, Peti, az utóbbi időben sokat fejlődtél. Megdicsérlek érte. Csak el ne bízd magad. Szeretném, ha évvégéig is így tanulnál.
        Peti boldogan szorongatta a mindentudó ceruzáját, aki cinkosul a kisfiúra kacsintott, de természetesen ezt csak ő látta.
        Szülei nagyon örültek, amikor megtudták, milyen szép dolgozatot sikerült írni a fiúcskájuknak, és nem bukik meg. Valójában ők sem tudták, mi történt, minek köszönhetik a sikeres dolgozatot.
      De ezután kezdődött csak a neheze, az ígéret betartása. Petinek mindennap szorgalmasan tanulnia kellett. Kevesebb idő jutott a játékra és a haverokra. Véletlenül, ha egy kicsit lazított, a mindentudó ceruza azonnal rászólt:
      - Peti, elfelejtetted, mit ígértél? Tudod, többet nem segítek, sőt még az igazságot is elmondom.
      A kisfiú ilyenkor csak megsimogatta a ceruzáját, és buzgón nekilátott tanulni.